Egyes diákoknak nem jár többé halasztás Ukrajnában

A mozgósításról szóló törvény életbe lépése után megváltoztak a halasztás szabályai. Ennek következtében egyes polgárok ideiglenes felmentést kaptak a szolgálat alól, míg mások számára megszűnt a halasztás lehetősége. Katerina Aniscsenko, a Riyako&Partners jogi cég ügyvédje részletesen ismertette az új szabályokat.

Az ügyvéd szerint a törvény bevezetésével egyszerre bővült és szűkült azoknak a köre, akik kérhetik a mozgósítás elhalasztását. Mostantól csak a nappali vagy duális képzésben részt vevő hallgatók kaphatnak halasztást, valamint azok, akik magasabb, következő fokozatot szereznek. A másoddiplomát szerzők és a levelező képzési formában részt vevők már nem jogosultak ideiglenes felmentésre.

A 25 és 26 éves hadköteles állampolgárok is elvesztették a halasztás jogát, ahogyan azok a sokgyermekes szülők is, akiknek gyermektartásdíj-hátralékuk van. (Kárpáti Igaz Szó)